A Tanító a továbbiakban a következőt hangsúlyozza: "Az Élő Természet gondolkodó lények összessége, melyek a hatalmas, nagy világ atomjait jelentik. Az egész tér, melyben élünk és mozgunk, tele van különböző kategóriákhoz és kultúrákhoz tartozó lényekkel." És hozzáteszi: "Ezért van, hogy azok szemében, akik kozmikus tudattal rendelkeznek, az egész Kozmosz természetével együtt egyetlen élőlény, melyben minden egyesül."
Az Élő Természetben alapelvek, erők, energiák, törvények működnek. Két fő alapelv van benne jelen: az erőé (aktivitásé) és a lágyságé. Előbbi a felosztás, az individualizáció, az Egész feldarabolása irányába hat. Ennek megfelelően harchoz, pusztuláshoz és halálhoz vezet. A másik alapelv épp ellenkezőleg: egyesíti az individuumokat és békét hoz; ez a lelki világból ered. Mindez bizonyítja, hogy a világ ugyanazon Forrás két megnyilvánulási formáján alapul. Ezért a fő törvény, mely a világ fejlődését meghatározza, az evolúció (az anyagi szubsztancia szellemivé való nemesedése, amíg teljesen összevegyül és eggyé válik a Lélekkel) és a fordítottja, az involúció, mely megelőzi azt (a Lélek anyaggá alacsonyodása és a formák világának kiépülése). Az involúció a központból a periféria felé irányul. A evolúció az ezzel ellentétes úton való felkapaszkodás, mely az előbbi folyamat után megy végbe. Ez a globális fejlődés e két alapelve vagy iránya termeli ki az élet örökké változó feltételeinek megteremtéséhez szükséges energiát. Mint ilyenek, a világmindenségre vonatkozó, Isten által felvázolt nagy terv megvalósulásának módjai.
Isten és az Élő Értelmes Természet viszonyát vizsgálva a Tanító megjegyzi: "Értelmes, Élő Természetnek azt nevezzük, ami megnyilvánul. Azt pedig, ami nem nyilvánul meg, a két eszményi lelkének nevezzük. Az eszményi, az örök, a szent, a meg nem nyilvánuló - ez az Isten ez az ÉLET NAGY FORRÁSA. A megnyilvánulóhoz kapcsolódik. Ezért nevezik egyesek a Természetet Isten testének. Ez azonban csak egy hasonlat. Sokan viszont annyira belefeledkeznek ebbe a hasonlatba, hogy azt hangoztatják, a Természet és Isten egy és ugyanaz. De ha a Természet és Isten egy és ugyanaz lenne, akkor Istennek behatárolt lénynek kellene lennie. Egyvalamit tudunk biztosan: hogy a Természet a megnyilvánuló, Isten pedig a meg nem nyilvánuló, a határtalan, ami örökké megnyilvánul, és mégis mindig megnyilvánulatlan marad."
A Tanító szerint a Természet - maga a külsőleg megnyilvánuló felsőbb valóság, felsőbb értelem, felsőbb szeretet. A Természet azonban elrejti lelki és isteni arcát az alacsonyabbrendű tudat elől. E tudat csak a dolgok árnyékát, a változó világot látja, nem pedig az igazi tartalmat, az igazi életet, a lelki, értelemmel bíró alkotóerőket, melyek e külső mögött működnek és benne megmutatkoznak. A tudomány eddig csak a külső formát tanulmányozta, érdeklődése csak nemrég fordult az igazi építőerők felé. Ezért van, hogy bár a 20. század végén az ember a Holdra lépett, pilóta által irányított űrrakétákat küld a Föld légkörén kívülre, Mars-expedícióra készül és arra törekszik, hogy meghódítsa a termonukleárlis energiát és a plazmát, még mindig nem ismeri eléggé saját "Énjét", s agya, tudata fizikai hordozója kapacitásának alig 1%-át (!) használja.
A természet minden eleme azonban, mint a felsőbb racionalitás megnyilvánulása, mélyebb belső értelemmel bír. Napjainkban az igazi tudománynak, a metafizikai ismeretekre is támaszkodva, mélyebbre kell hatolnia az összetétel és a belső építőerők vizsgálatánál. Erőfeszítéseinek arra is ki kell terjednie, hogy feltárja Lét objektív valóságainak mélyebb, rejtett értelmét.